Árnyék

Láthatlan lélek,

Elfelejfett test,

Elnyomott érzések.

A szerelem ihlette szavak

Már rég kiapadtak,

A megcsonkìtott élet,

Már rég elporladt.

A keserűség,bánat már oly édes társ,

Éjjelente csak a sötét ölel,szinte már

Haza jár.

Mi egykor néma segélykiáltás volt a távolba,

Lassan elnémult.

Az, kit szìvvel szerettem, eltorzult!

Kiapadt a hit, a remény,

Üvöltött egykor a szìv a párjáért!

Egykor dalolt, ontotta verseit, s szeretettel átöltelt.

Most viszont már utolsókat rúgja a nő,

Aki egykor életre való volt, és erős.

Kockáztatott, de csak megégette a lelkét,

Eltaszìtják mindenhol és némán mellőzik.

Se rìm, se vers, se novella nem tükrözi sorsát,

A megrészegült élet csupán, ami átsegìti a démonok övezte rengetegen, ami azok szelleméből áll, akiket szeretet valaha szìve, de már csak eltorzult emlékek, akik nem mentik meg.

Zs.