Álarcok világa

Felveszed a közöny hideg kabátját,

 s álarc mögé rejted valódi vonásaid fájdalmát,

az ajtódon kilépve nincs más kiút, 

hisz életed ennyin múlt.

Való lényed lassan a feledés homályába vész,

Hisz hazug mosolyok elvárása csupán a lét.

Túlélésed záloga váltogatott álarcaid tárháza,

Napról napra tökéletesìted a felszìnesség csorbáit,

Amikor még valódi érzelmek, és reakciók ütnek át

Festett álarcod foszló sérülésein.

Az álarc, mit naponta felveszel, elrejt és megóv,

Pedig nehéz, mert a belsőd forr, marja belülről

Kifelé haladva a fájdalom, a lelked kiabálása.

De Te felveszed mêgis, 

amelyik épp szükséges, és harcolsz 

Önmagaddal, de a kabát után már könnyű,

Reggelente kilépsz és tudod a céltábla a hátadon.

Ha élned kell, azt csak álarcban élheted túl...

Az álarc egy darabig ápol, elrejt.Szinten tartod,

Mert tudod a világnak csakis ez kell!