Remény (gyermekem emlékére)

Remény

Apró lelked nem várt ajándékként költözött testembe. Otthont nyújtó szívem érző dobbanása éltette.

Megtört szívem ès testem cserben hagyott Tèged, Te pedig ragyogni vágytál ès szárnyalni a fénybe.

Megtanítottál, milyen érzès egy pillanat alatt anyává válni, milyen fájdalom ès gyötrő kín tehetetlenül tűrni, hogy tud egy világ pillanatok alatt végleg összedőlni, amikor elvesztettelek.

Könnyeim ès fájdalmam szűnni nem akarva,patakokba áztatják gyógyuló testem sebeit most is, de lelkem egy darabját örökre magaddal vitted ragyogni.

A sötét nem képes kioltani az érted gyújtott gyertyát,mely beragyogja őrző fénnyel emléked minden pillanatát.

Gyászom nem enyhül, de létezèsed igaz szerelemből született, nem várt csodaként megmutatva, milyen anyává válni, miben sosem hittem.

Megváltoztattad életem, maradandót alkotva, megmutatva, mi az amikor igaz szerelemből fogansz,és egy igazi apa oldalán anyának érezhettem volna magam.

Emléked örökre lelkemben marad, létezésed ráébresztet az igaz valódi érzelmek mélységére. Azt,hogy mit jelent, ha két ember eggyé válva benned, újra alkothatja a jövöt.

Gyászom mélyül, testem fájdalma enyhül, megnyugvást remèl még szívem, fájdalmában dühöngő tehetetlen lelkem vergődésében.

Nyughatatlan szívem pihenni vágyik,szíve mellé ès sírni még utánnad, de kaptam egy nagy ajándékot így is, veszteséged fájdalmába.

Vissza kaptam a hitem, hogy van mèg remény, hogy szeretve halok meg, ès remélve igaz érintèsek között, mely végső vágyam beteljesülése, az igaz egyetlen mellett ki mellénk állt,a legszükségesebb percben.

Remény fényével ragyogva mutatod utam,a körülöttem rommá dőlt világba, szívünkbe fènyed tovább èl, ès szerelmünk pecsétjeként,őrzi emléked fohásza.

Kincsként élsz tovább bennem, angyalként magammal viszlek örökre, ameddig csak élek. 

Remény vagy drága kincsem, csak ne hagyj magamra benne életembe, mert többè nem lesz más,ki édesanyádra vigyázz nèlküled.

"Gyermekem emlékére kötetemhez képest átirat 2024.06.11"