Holló

Holló száll az éjszakába,

Sìrva hìvja párját,

Néma marad a világ akkor,

Nem találja társát!

Holló száll az éjszakába,

Emlék könnye hull alá,

Párjával a násztáncát,

Újra éli utoljára egyedül.

Hiányzik a másik fele,

Kivel egymás tükörképe voltak.

Hangok nélkül értették,

Mely mozdulat vár rájuk a sorba.

Zuhanva repültek az életbe,

Zuhanva társakká válva,

Értették az éjszakát egymást

Hangok nélkül násztáncukba összeforrva.

Osztoztak az életükön,

Egymás társává válva,

Tudták párjuk rezdüléseit,

Azt mi a szìvük legfőbb vágya.

Együtt lélegeztek, együtt repültek,

Emelve a legnagyobb viharba is egymást.

Kéklő tolluk, fakó feketébe váltva

Együtt vágtak neki az idő múlásának.

Egy életre társakká váltak a pillanat ajándékaként

Mikor násztáncukba zuhanni kezdtek,

Bìztak, hittek a társukba, hogy időbe

Emelkedni kezdenek.

Halálukig együtt repülnek, és egy szìvként

Dobbant lelkük, hangjuk hallatva szálltak

Megannyi éven át szelve a szabadságot.

S mikor társa hìvására többé nem érkezik válasz,

Akkor repül utoljára, mert többé nélküle

Már soha többé nem repül, nem él,

Zuhanni vágyik alá a mélybe, hogy enyhìtse

A rideg magány, és másik fele hiányát,

Mert többé nem találja azt, kire az életét is

Rábìzta..